2014. február 21., péntek

10.rész - Régi barát?!

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, remélem örültök neki.
Tudom, hogy azt ígértem, hogy egy héten több
rész is lesz, de sajnos ezen a héten csak ez az egy, mivel egy csomó
dogánk lesz a jövő héten és tanulnom kell rá. Remélem megértitek.
Köszönöm szépen a komikat és a 37 rendszeres olvasót. 
Remélem már nem haragszotok rám annyira az utolsó részért.
Jó olvasást!
Ölellek titeket!


---------------------------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson


   - ... angyalom fogd be a szád vagy teszek róla, hogy többet meg se szólalj.
  Remegek. Az egész testem remeg a félelemtől. Zihálok és teljesen megsemmisülök ettől az érzéstől. Olyan valóságos volt, olyan volt, mintha nem csak egy rémálom lenne, hanem maga a való élet. Magam előtt látom, ahogy a szüleim a földön fekszenek, a vérükben. Sosem szerettem volna ilyet látni... ez a kép örökké a fejembe fog maradni, amíg csak élek. Nem akarom, hogy ez a szörnyű álom valaha is teljesüljön, nem akarom, hogy ők is veszélyben legyenek, miattam. Nem akarom, hogy miattam haljanak meg. Fits-nek csak én kellek és nem ők, csakis én, de mikor elkapott....
  - Neee! - sikítok fel zihálva.
  - Mi a... - hallom morgó hangját. - Jen - meredt rám Harry, de én csak összeszorítottam a szemeim és felsírtam - mi történt? - képtelen voltam megszólalni, a kezeim közé temettem az arcomat. Éreztem, hogy közelebb húzódik hozzám, majd két erős kar fonódik a derekam köré és az ölébe húz. - Shhh, csak egy álom volt - szorít magához, én pedig úgy kapaszkodom bele, mintha valami védőpajzs lenne - itt vagyok - simítja a hátam - vigyázok rád.
  Nem tudom abbahagyni a sírást. Igazából, már nem is azért sírok, mert szörnyű álmom volt, hanem a tudattól, hogy csak az én hibám. Ha a szüleimmel vagy a számomra fontos személyekkel bármi is történne az csakis az én hibám lenne és ezt a tényt soha az életben nem bocsájtanám meg magamnak. Harry mindennel próbált lenyugtatni, de nem ment neki. Most nem váltak be se az érintései, amitől általában forróság és bizsergés tölti el a testem, se a kedves szavak amiket a fülembe suttog, semmi sem tudott megnyugtatni. Úgy kapaszkodtam belé, mintha ő lenne az utolsó ember a földön aki segíthet nekem, aki mellett biztonságban érzem magam.
  - Nem bírom elviselni, ha sírsz. - suttogja a fülembe. - Kérlek, nyugodj meg.
  - Csak az én hibám... - motyogom zihálva a pólójába. - Csakis az enyém...
  - Ne beszélj butaságokat. - simít végig az arcomon.
  - Én nem akarom ezt. - szipogom. - Én nem akarom, hogy miattam bármi is történjen a szeretteimmel.
  - Shhh, nyugodj meg. - távolodik el egy kicsit tőlem, majd a kezei közé fogja az arcom. Mélyen a szemembe néz, én pedig kezdek megnyugodni. - Elmondod, hogy mit álmodtál?
  - Megölte a szüleimet. - suttogtam. - Utána pedig engem is...
  - Nem hagyom, hogy ártson nektek, sosem hagynám, hogy bajod essen. - ölel át.

***

  Nagy nehezen sikerült megnyugtatnia. Tudom, hogy nem helyes, tudom, hogy nem kéne a hangjára elfelejtenem szép lassan mindent és megnyugodnom, de eléri. Egy másodpercre se hagyott magamra vagy engedett el. A mellkasához szorítva aludtam el, pedig nem akartam. Féltem, hogy ismét olyat álmodok, de nem lett így, úgy éreztem mintha őrizte volna az álmom, mintha nem engedte volna, hogy bajom essen és ezért nagyon hálás vagyok neki.
  - Kicsim, ideje felkelned. - kopogott anya az ajtómon. - Ha elkészültél gyere le reggelizni.
  Álmosan nyitottam ki a szemem és tudatosult bennem, hogy még mindig Harry-n fekszem. Semmi kedvem nem volt felkelni vagy iskolába menni, csak itt akartam maradni, ahol biztonságban érzem magam. Hogy is mehetnék iskolába? Ezek után, hogy érezném magam biztonságban ott? Hiszen minden egyes nap találkoznák vele...
  - Hé, minden rendben? - szólalt meg.
  - Persze, minden oké. - motyogom. - Csak félek. - ülök fel és nézek rá. Kinyitja smaragdzöld szemeit, én pedig egy pillanatra elveszek a látványban. - Tudom, hogy azt mondod, hogy melletted biztonságban vagyok, de a suliban nem lehetsz velem, ott nem tudsz megvédeni.
  - Jen - mosolyog rám - eddig is megtettem, most is menni fog. Nem kell félned, megvédünk téged akár az életünk árán is.
  - És ha én nem akarom, hogy megvédjetek? Hogyha inkább azt szeretném, hogy elkapjon és magával vigyen, hogy biztonságban tudjam a szeretteimet?
  - Már mondtam, hogy akkor is megvédünk, ha te nem akarod ezt... A szüleidért nem kell aggódnod, rájuk is vigyázunk.
  - Megígéred, hogy nem esik bajuk?
  - Meg. - ül fel és néz a szemembe. - De ma elkísérlek a suliba, nincs vita.
  - Nem is tiltakoznék. - vallom be.
  Kimásztam az ágyból, majd a ruháimmal a kezembe mentem a fürdőbe. Még mindig félek a találkozástól. Fogalmam sincs, hogy hogyan is viszonyuljak hozzá. Ha elmenekülnék vagy kerülném akkor rájönne, hogy tudok mindenről, ha pedig nem akkor továbbra is csak játszadozna velem. Igaz, hogy nem érzem magam biztonságban sem így sem úgy, de bízom Harry-ben, tudom, hogy nem engedné, hogy bajba kerüljek.
  A tükör előtt állva próbálok magamnak egy olyan arcot varázsolni, ami nem mutatja ki a lelki állapotom, de elég nehezen megy. Az alapozó sem fedi el teljesen azokat a karikákat a szemem alatt. Sóhajtok egyet, majd rájövök, hogy ettől többet nem tudok tenni. Kilépek a szobámba, mire Harry mellkasával találom szembe magam.
  - Anyukád szólt, hogy kihűl a reggeli. - mosolyog le rám. 
  - Akkor menjünk. - találom meg a hangom. - De előtte - állok meg - vedd fel a pólód. - kérésemre nevetésben tör ki. 
  - Csak azt ne mond, hogy nem tetszik amit látsz? - fordít maga felé.
  - Pedig nem. - vágom rá, kicsit túl gyorsan.
  - A szíved nem ezt mondja. - hajol közel hozzám. - Szerintem neked igazán tetszik amit látsz.
 Nem törődtem azzal amit mondott, nem akartam már kora reggel felidegesíteni magam. Kikerültem majd az a konyha felé vettem az irányt, ő pedig követett engem halnak kuncogva. A szüleim már az asztalnál ültek, de mikor beléptünk vigyorogva néztek ránk.
  - Jó reggelt. - köszöntem.
  - Nektek is.
  Anyáék egyszerűen kiborítanak. Már nem is tudom, hogy mi idegesített jobban az, hogy folyton Mat-el jöttek vagy inkább ez, hogy ilyen hamar elfogadták Harryt. Aki igazából nem is a pasim, bár ezt nekik nehéz lenne elmagyarázni. Harry-nek abban igaza van, hogy így könnyebben elfogadják azt, hogy ilyen sokat van velem, de mégis, hogy magyarázzam el nekik majd, hogy mi is a helyzet igazából? 
  Megkönnyebbülés volt mikor elindultunk végre a suliba és megszabadultunk anyáék faggatózásától. Az út csendben telt, próbáltam bátorságot önteni magamba, hogy itt nem bántana engem, hiszen több százan vagyunk az iskolában...
  - Jen - szólal meg, mikor megérkeztünk - nem eshet bajod, itt leszek és vigyázok rád.
  - Rendben Harry. - nézek rá. Kiszállt, majd átjött az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót. Éppen menni akartam, amikor Harry elkapta a kezem és magához húzott. - Harry... - suttogtam.
  - Vigyázni fogok rád, téged nem veszíthetlek le. - nem értettem, hogy miről beszél, de úgy érzem, hogy nem kéne rákérdeznem, bármennyire is szeretném tudni.
  - Köszönöm. - ölelem vissza. - Később találkozunk. - bólintott majd elindultam a kapu felé a barátaimhoz.
  - Látom valakinek jól telt a napja. - vigyorog rám Kat.
  - Neked is jó reggelt. - nézek rá mérgesen. - Szia Mat. - ölelem meg.
  - Szia. - mosolyog rám.
  - Ugye tudod, hogy irtó cuki?
  - Kat. - nevetek fel. - Neked talán nincs barátod?
  - De igen, de az még nem gátol meg abban, hogy használjam a szemem. 
  - Én már rég kidobtalak volna a helyébe. - szólal meg Mat.
  - De nem vagy a helyébe. - nyújtja rá a nyelvét.
  - Gyerekesek vagytok. - nevetek fel, de ezt megzavarja a csengő hangja.
  - A francba - kiált fel Kat - Fits ki fog nyírni, nincs házim... - fordul felém - mond, hogy neked van? - néz rám könyörögve.



Harry Styles



  Elkövettem életem legnagyobb hibáját, amikor megcsókoltam őt, de nem bírtam tovább. Olyan ártatlan és kétségbeesett volt, hogy nem tudtam magamon uralkodni. Az ajka édes volt és puha, pont mint amilyennek elképzeltem. Tudom, hogy nem volt helyes és ezzel csak azt érem el, hogy sokkal jobban kötődik hozzám, de nem érdekel. Távol kellene magam tartanom, de nem vagyok rá képes. Mellette akarok lenni, vigyázni akarok rá és ezt is fogom tenni. Nem fogom hagyni, hogy Fits ártson neki, ha csak egy ujjal is hozzá mer érni én megölöm még akkor is, ha azaz életembe fog kerülni.
  A kocsinak dőlve nézem, ahogy odamegy a barátaihoz és üdvözli őket. Érzem, hogy mennyire fél, így egy percre se fogom magára hagyni őt. Megvárom, míg bemennek az épületbe, majd elindulok a kapu felé... ám fél úton rossz érzésem támad, oldalra fordítom a fejem és akkor találkozik a tekintetem Fits-ével.
  - Lám-lám Harry Styles. - vigyorog rám. - Hát újra találkozunk.
  - Fits. - sziszegem. - Számomra már nem olyan kellemes az újra találkozás.
  - Most meg mi bajod? - lép közelebb. - Ha jól tudom, mi nagyon jó barátok voltunk.
  - Jól mondod - morgom - voltunk. De én már rég nem vagyok olyan, mint amilyen te.
  - Hát arra már mindannyian rájöttünk, mióta megszöktetek. - morogja. 
  - Na jó! - emelem fel a hangom. - Elég a bájcsevejből, semmi kedvem hozzá. Egyetlen egy kérésem van tűnj a pokolba és hagyd békén Jen-t.
  - Nem tehetem - nevet fel - ezt te is tudod.  Be kell fejeznem azt, amihez valaki túl gyáva volt, hogy megtegye. 
  - Nem engedem, hogy hozzányúlj.
  - Miért különben mit fogsz csinálni? - kérdezi vigyorogva. - Talán megölsz? - egyre jobban kezdek dühbe gurulni. - Te magad is tudod, hogy az mivel járna rád nézve.
  - Nem érdekel, hogy mivel jár - morgom. - Csak az számít, hogy ő biztonságban legyen.
  - Ostoba vagy, mint mindig Styles. Mindig is túl hamar megfutamodtál a gondok elől.
  - Pont te beszélsz - nevetek fel - te aki hagyta, hogy a körülötte lévők meghaljanak?
  - Így akarta a sors. - vonja meg a vállát. - De miről is beszélünk Styles, te sem voltál mindig jófiú vagy talán tévedek?
  - Nem, nem tévedsz. - vágom rá. - Lehet, hogy régebben én sem voltam nálad jobb, de azóta sok minden változott.
  - Hagy találjam ki Jen?
  - Igen ő is, de most jól figyelj rám, ha egy ujjal is hozzá mersz érni, akkor nem éled túl megértettük egymást?
  - Te most fenyegetsz engem? . vigyorog. - Esélyed sincs ellenem, még Daniel-el sem. Sokkal erősebb vagyok nálatok és ez sosem fog változni.
  - Arra ne vegyél mérget. - nézek a szemébe. - Most pedig utoljára mondom tűnj innen a pokolba. - fordulok el tőle, majd elindulok.
  - Styles - kiált utánam - ugye tudod, hogy az álmok néha valóra válnak.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon izgalmas volt..kíváncsi vagyok hogy mi fog történni..

    VálaszTörlés
  2. Evelyne!:D
    Hát...ne tud meg, hogy mennyire kiborultam, de részben örültem, hogy csak álom volt az egész. Bár ez itt a végén mi volt? Ez a Harry szemszögéből. Hm, csomó csomó titok! Imádom!:DD Nagyon várjuk a folytatást,
    Rose King

    VálaszTörlés
  3. Juj nagyon jó!!!*.* igaz hogy most kezdtem el olvasni de nagyon nagyon tetszik!!! Gyorsan hozzd a kövit!!! :) <3
    Pusziii:Patti

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik.Kérlek minél hamarabb hozd a következő részt!!Nagyon várom már :DXx

    VálaszTörlés