13.rész - Vele?

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, egy kicsit hamarabb mint szoktam, mivel

ezen a héten még nem voltam suliba. Remélem tetszeni fog és 

kíváncsiak lesztek, majd az utolsó sor válaszára. Nagyon köszönöm,

hogy bíztattok el sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelent ez nekem. 

Tegnap este unatkoztam így készítettem új design-t remélem tetszik.

Köszönöm az olvasóimat is és persze minden mást!

A következő rész pénteken várható! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  Az emberek mikor tudják, hogy közeleg a halál vagy valami rossza, akkor megváltoznak. Mindenkinek van olyan az életében amit még nem tett meg. Vagy azért mert nem merte vagy mert úgy gondolta még van elég ideje. De amikor tudod, hogy az időd fogytán van és kitudja mikor ér utol a sorsod, akkor úgy érzed, hogy meg kell mindent tenned, mindent ki kell próbálnod amit eddig nem tettél. Én is hasonló helyzetben vagyok. Igaz, hogy azt mondják nem fog bajom esni, hogy megvédenek, de mi van akkor ha nem sikerül nekik? Akkor úgy fogok elmenni az élők közül, hogy szinte semmit sem éltem még át? Azt már nem! Mindent ki akarok próbálni, ameddig csak van időm mindent el akarok követni, hogy átéljem azokat a dolgokat amikre eddig nem volt időm. Nem tudom, hogy képes leszek-e megváltozni egyik percről a másikra, de meg fogom próbálni. Már nincs mit veszítenem, csak nyernem. Abból a lányból aki most vagyok egy igazi tinilány lesz, aki bulizik, pasizik és szórakozik, semmit sem törődve a következményekkel, csak hagyja, hogy minden megtörténjen vele. Valójában ez az én mindenkiben benne van, csak lehet nagyon mélyen, de ha akarod akkor elő lehet hozni és én pontosan ezt akarom. Szeretném azt érezni, hogy a fiúk megfordulnak utánam és kikerekedett szemekkel nézik, hogy ki ez a lány. Erre viszont nagyon könnyen szert tehetek, hiszen csak a külsőmön és a stílusomon kell változtassak, semmi máson. A szekrényemben nem egy olyan gönc van amit még sosem vettem fel, mivel úgy éreztem, hogy azok nem nekem valóak, de most... de most örülök, hogy megvettem őket, Kat-nek köszönhetően. Tudom, hogy meg fognak lepődni a hírtelen jött változáson, de van egy olyan érzésem, hogy azt fogják hinni, hogy ez csak a 'pasimnak' köszönhető. De itt van egy bökkenő, miszerint Harry nem a pasim, viszont én szeretném átélni a szerelmes életet, ami csak akkor következhet be, hogyha igazi barátom lesz. De hogy a fenébe csináljam ezt, mikor mindenki azt hiszi, hogy Harry az én 'szerelmem'? Vele pedig nem élhetném át, hiszen azt mondja, hogy mellette veszélyben volnék és nem akarja, hogy miatta kerüljek bajba. De ha engem nem érdekel, hogy veszélybe lennék, ha ő velem van akkor mi van? Mostanáig vártam, hátha találkozok valakivel aki felkelti az érdeklődésemet és tessék megtörtént. Már az első perctől fogva levett a lábaimról, még ha eleinte féltem is tőle. De az a félelem szép lassan átment valami mássá, mondhatni vonzódássá is. Hiszen amikor velem van, az agyamat egy ködfelhő lepi el és nem tudok tisztán gondolkozni. Sikerül megnyugtatnia egyetlen érintésével - legtöbbször - de van, hogy már a jelenléte is segít. Amikor csak megérint a testem olyan mintha lángokra lobbanna, ég és bizsereg. Úgy érzem, hogy ez nem véletlen, lehet, hogy a sorsom akarta, hogy találkozzunk? De akkor Amber miért nem tudott erről? Furcsa az egész, de úgy érzem, hogy ismerem még akkor is, ha csak pár napja találkoztam vele először. De vajon akkor találkoztunk először? Biztosan, hiszen nem lettem volna képes elfelejteni őt. 

  A karjai között biztonságban éreztem magam a mai nap után. Még mindig nehezen hiszem el, hogy képes voltam megkérni őt, hogy maradjon itt velem, de így legalább el tudtam aludni és ezt csak neki köszönhetem. Nem tudom, hogy valaha is fel tudom majd dolgozni, hogy láttam a saját halálom és az aki megölt engem, nem volt más mint Fits, de minden erőmmel azon leszek, hogy az sikerüljön. Fogalmam sincs, hogy anyáéknak mit fogok mondani, miért rohantam úgy el, mert az igazat azt nem mondhatom el nekik, de valamit majd csak kitalálok. Hangos ajtócsapodás keltett fel álmomból, aminek köszönhetően ugrottam egy picit.

  - Mi a fene volt ez? - kérdeztem rémülten Harry-t.

  - Én azt hiszem tudom, ki érkezett meg. - ül fel az ágyban. - Nem kell aggódnod - néz rám - ismerem és úgy érzem hamarosan te is meg fogod őt ismerni. - túr a hajába.

  - Hát nem biztos, hogy megszeretném ismerni a belépőjéből ítélve. - nézek zöld iriszeibe.

  - Nem harap ő, csak egy kicsit forrófejű és mindent kimond, amit gondol, de nem kell komolyan venni a szíve mélyén jó ő... csak meg kell szokni a személyiségét. - próbál meggyőzni. - Különben meg azért jött ide, hogy segítsen neked. - teszi hozzá.

  - Oh. - csúszik ki a számon. - Oké.

  - Szerintem jobb lenne lemenni, mielőtt ránk töri az ajtódat. - nevet fel. 

  Mindketten kiszálltunk az ágyból, majd az ajtó felé indultunk. Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet ő és, hogy Harry miért kért még tőle is segítséget. Ilyen nagy veszélyben vagyok? Hát ez egy hülye kérdés volt, még szép, hogy igen, hiszen meg akarnak ölni. Amint leértünk a földszintre azonnal találkozott a tekintetem a 'betörönkkel'.

  Azt hittem, hogy egy újabb fickóval találom magam szembe, de nem így volt. Daniel mellett egy gyönyörű lány állt. Igazából ki sem volt festve, mégis elragadóan nézett ki. Egy fekete csőnadrág és topp volt rajta, fekete csizmával. Barna haja copfba volt kötve... Kinézetre nagyon kedves lánynak tűnik, bár Harry szavat hallgatva nem igazán az, de szerencsére én mindig jól bírtam a kritikát, remélem most is menni fog. Ahogy elnéztem őt, nem csak én mértem alaposan végig hanem ő is engem. A levegőben elég nagy volt a feszültség, ahogy észrevettem Harry és a lány között leginkább. Vajon mi történt közöttük?

  - Styles! - morogja a lány. Oké már nem gondolom annyira kedvesnek őt, mint az előbb. - Ugye tudod, hogy az életemet kockáztatom miatta? - mutat rám.

  - Tudom, Mia. - sóhajtja Harry. - És köszönöm, hogy segítesz. - lép hozzá közelebb.

  - Csak egy feltétellel. - emeli fel a mutatóujját.

  - Mi lenne az? - miért érzem én magam pluszba itt. Nem is ismerem Miá-t mégis úgy érzem, hogy valamiért nem kedvel engem.

  - Először is mindent szépen elmondol, mindent. - néz felém, majd vissza Harry-re. - Majd megmagyarázod nekem, hogy mi értelme van ennek?! - néz vele farkasszemet.

  - Rendben, legyen. - adja meg magát. - De akkor számíthatok rád?

  - Volt már olyan, hogy nem számíthattál? - nevet fel. - Tudod, hogy mindig segítek neked, de ez most a legostobább terved, ugye tudod?

  - Köszönöm. - öleli meg. Mire Mia, csak ott áll, de nem öleli vissza.

  - Styles?! - halom vékony hangját, mire Harry elengedi őt. - Na azért. - lép hátrébb. Ismét rám emeli a tekintetét, majd közeledni kezd felém. - Te pedig - áll meg előttem - szedd össze magad, mert nagyon nem viselem el az önsajnálatot! És ahhoz, hogy túléld ezt az egészet erősnek kell lenned! - csak nagyra nyílt szemekkel nézek rá. - Ha nem akarsz meghalni, akkor hallgatsz rám!

  - Mia! - kiált rá Harry.
  - Most mi van? - fordul fel. - Tudnia kell az igazat! - Harry egyre mérgesebben néz rá. - Egyáltalán ti elmondtatok neki bármit is? Vagy még semmiről sem tud?

  - Mia fejezd be. - lép közelebb Harry. - Mi semmit sem mondtunk és te sem fogsz! - néz a szemébe. 

  Mi ez a sok titok? Miért nem lehet nekem elmondani a teljes igazságot? Eddig se sokat értettem, hogy miért pont én kellek Fits-nek, de most még annyit sem. Most pedig kiderül, hogy még valamit titkolnak előlem és Harry azt nem akarja nekem elmondani? 

  - De hát tudnia kell Harry! - csattan fel. - Mégis, hogy akarod megvédeni, hogy ne jöjjön rá?

  - Kitalálom, de te most semmit sem mondasz neki! - parancsol rá.

  - Harry - szólalok meg - tudni akarom. - kérlelem. - Miért nem mondjátok el nekem az igazat? Higgyétek el, hogy túlélem bármi is legyen az a nagy titok...

  - Csodás. - morogja az orra alatt. - Köszi Mia, tényleg csak ez hiányzott, hogy tudni akarja... 

  - Tudnia is kell! - vágja rá. - Vagy azt akarod, hogy majd magától jöjjön rá mikor megvéded?

  - Nem! - morogja. - El fogom neki mondani, de nem most, nem ma. - felém fordul. - Tudom, hogy nehéz neked, de jobb ha még nem tudod, kérlek higgy nekem.

  - Te hinnél a helyemben? - kérdezem.

  - Jen, el fogjuk neked mondani, csak várnod kell még egy kicsit. - szólal meg Daniel. 

  - Mégis meddig?

  - Amíg rájövünk, hogyan mondhatjuk el neked. - válaszolja.

  - Mi lenne, ha csak kimondanátok egyszerűen?

  - Nem lehet. - vágja rá Harry.

  - Oké. - sóhajtom. - De akkor most menjetek el, mind! Anyáék mindjárt hazaérnek és semmi kedvem megmagyarázni nekik, hogy miért van két ismeretlen a házukban, elég lesz csak azt, hogy miért lógtam el.

***

  Nagy nehezen rávettem őket, hogy elmenjenek. De azóta csak a szobámban fekszem az ágyon és a falat bámulom. Próbálok rájönni, hogy mégis mi a francért nem mondják el azt a titkot? Mégis mi lehet az? Talán bérgyilkosok vagy üldözi őket a rendőrség? Vagy ettől rosszabb, bár nem tudom, hogy mi lehetne az? Idegesít, hogy semmit sem árulnak el nekem. De most, hogy már Mia is itt van, úgy érzem tőle megtudhatnám az igazságot, hiszen ő már most is el akarta nekem mondani azt, csak Harry nem engedte őt. 

  - Kicsim megjöttem! - kiált fel anya. 

  Most az egyszer örülök, hogy hamarabb jött, mint ahogy szokott. Mert ha még egy kevés ideig is egyedül lettem volna biztos vagyok benne, hogy bedilizek. Felálltam és már indultam is lefelé. Igaz, hogy anyáékkal sem vagyok most a legjobb viszonyban, de ők a szüleim és szeretem őket. 

  - Szia anya. - lépek be a konyhába.

  - Jól vagy? - fordul felém. - Mr.Fits felhívott, hogy rosszul lettél az óráján és miután kikérezkedtél nem mentél vissza.

  - Igen, nem éreztem jól magam. - válaszolom. - Hazajöttem és kialudtam magam, nem kell aggódnod már semmi bajom.

  - Miért nem hívtál fel? Hazajöhettem volna. - aggodalmaskodik.

  - Nem akartam, hogy aggódj, hiszen már semmi bajom, ezt te is láthatod. - tárom szét a karjaim.

  - Rendben, de legközelebb szólj. - simít végig a karomon. - Most jut eszembe, hogy el is felejtettük neked mondani, hogy miért jött akkor este Mr.Fits. 

  - Igen, már kérdezni is akartam. - hazudtam, igazából már rég elfelejtettem.

  - Nagyon kedves volt tőle, hogy személyesen osztotta meg ezt velünk. Emlékszel mikor egy hónappal ezelőtt jelentkeztél egy versenyre? - bólintottam. - Hát eredményt hirdettek és első helyezett lettél. - mosolygott anya. - Gratulálok kicsim. - ölel meg. - De ez még nem minden, az első helyezett nyertese egy öt napos utazást nyer Párizsba. - újságolja.

  Párizs? Tényleg nyertem egy utazást Párizsba? Mindig is el szerettem volna oda jutni. Pont ma mesélek róla, hogy szeretném megvalósítani az összes álmomat, amíg még lehet errefel kiderül, hogy nyertem egy utazást Párizsba.

  - Tényleg elmegyek Párizsba? - kérdezem.

  - Igen kicsim, tényleg. - mosolyog. - De nem csak te mész, mivel két jegyet nyertél.

  - Mégis kivel mennék? 

  - Tudod kicsim, Párizs a szerelmesek városa és neked most barátod is van. - te jó ég igaz nem arra gondol, amire hiszem én. - Biztosa vagyok benne, hogy Harry szívesen elkísérne.

  - De anya én még csak 17 éves vagyok. - kezdek bele. - Tényleg elengednél egy fiúval a szerelmesek városába, öt napra kettesben?

  - Természetesen. -  hát ez csodás. - Harry nagyon szimpatikus fiú és tudom, hogy vigyázna rád. De tudnod kell, hogy csak vele engedlek el. - teszi hozzá.

  - Tessék?

  - Kicsim magadba nem mehetsz el és másban pedig nem bízom meg.

  - De hát nem is ismered Harry-t. - vágom rá.

  - Apáddal már mindent megbeszéltünk. Ha el akarsz menni akkor Harry-vel mehetsz csak.

  - És ha ő nem akar jönni?

  - Már miért ne akarna, hiszen a barátnője vagy. Szerintem még örülne is neki, hogy öt napot kettesben tölthettek. - sorolta anya.

***

  Nem hiszem el, hogy anya képes volt azt mondani, hogy csak Harry-vel mehetek el. Miért pont vele? Hát ez egy buta kérdés volt, hiszen úgy tudják, hogy ő a barátom. Nem tudom, hogy mit csináljak. Nagyon szeretnék elmenni Párizsba, de nem Harry-vel. Hogy miért? Ez egyszerű. Párizs a szerelmesek városa és ha Harry-vel mennék akkor nem kicsit érezném magam furcsán vele, hiszen ő nem is a pasim, csak látszólag az. Különben pedig kétlem, hogy elengedne oda magamban, hiszen üldöznek. Anyának igaza van elfogadná, de nem azért amire ő gondol, hanem, hogy megvédjen. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. El szeretnék menni, hiszen imádom azt a város, de nem tudom, hogy ez helyes döntés lennel.

  - Kicsim téged keresnek! - kiált fel anya.

  Sóhajtva indulok meg az ajtóm felé, majd le a lépcsőn. Természetesen egy olyan személy állt az előszobában akire most nem számítottam.

  - Harry?! - szólalok meg.

  - Szia. - mosolyog rám. Még mindig haragszom rá, miért kell neki mindig megjelennie ilyen hírtelen... - Beszélhetnénk? - kérdezi.

  - Persze. - sóhajtom, majd az emelet felé intek. 

  Csendben követ az emeletre, ahol bemegyünk a szobámba, majd leülünk az ágyra.

  - Nézd - szólal meg - sajnálom. Nem akartam veled durva lenni, de meg kell értened, hogy csak neked akarunk jót.

  - De abban mi a jó, hogy titkolóztok előttem?

  - Ha tudnád, hogy miről van szó megértenéd. - sóhajtja. - De ígérem neked, hogy el fogjuk mondani, csak várd ki. - fogja meg a kezem.

  - Könnyű ezt mondani, de betartani már nem annyira. - motyogom.

  - Bízz benne, bennünk. Mi csak neked akarunk jót. - néz a szemembe.

  - Rendben legyen. - adom meg magam. - De erre még vissza fogunk térni. - teszem hozzá, mire ő bólint. - Harry?

  - Igen?

  - Szeretnék valamit mondani, majd kérdezni. - bólint, én pedig mielőtt belekezdenék nyelek egyet. - Tudod, hogy Fits megjelent az este és beszélt anyáékkal. Azért jött, hogy átadja a nyereményem az egyik versenyről, ami nem más mint egy két személyes, öt napos utazás Párizsba. - amint kimondtam az arca komoly lett.

  - Szó sincs róla. - jelenti ki. - Veszélyben vagy, nem engedhetem meg, hogy magadba menj oda, nem lennél biztonságban.

  - És ha te jönnél velem? - teszem fel a kérdést félve.