2014. április 18., péntek

20.rész - Városnézés

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem örültök neki.
Sajnálom, hogy ilyen lapos és unalmas lett, de ígérem, hogy tartogatok
még meglepetéseket, amik izgalmasak lesznek!
Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat!
Ha van kedvetek nézzetek be: I'll always fight for love
Jó olvasást!

 -----------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson



  Lehet, hogy badarság, de Párizsban még a levegő is más, mint otthon, jobban mondva minden más, mint ott. Más emberek vesznek körül, olyanok akikkel eddig még sosem találkozták, viszont mégis visszamosolyognak rád, még akkor is ha számukra te egy ismeretlen vagy. Bár már azon is elgondolkodtam, hogy nem igazán azért mosolyognak vissza, mert az én arcomról képtelenség levakarni a vigyorgást, hanem mert mellettem egy nem mindennapi pasi sétálgat.
  - Az a lány a virágok mellett téged néz, mióta csak megálltunk itt. - szólalok meg. Harry vigyorogva lenéz rám, majd közelebb hajol.
  - Melyik lány, én eddig még észre sem vettem? - gúnyolódik, mire én kicsit meglököm. - Talán nem vagy féltékeny arra a lányra, Jen? - kuncog. 
  - Te most gúnyolódsz veled? - állok meg a kert közepén.
  - Én? - kérdezi. - Egyáltalán nem. - karolja át a derekam. - De nekem kéne inkább féltékenynek lennem. - morogja a fülembe. - Az a pasi már levetkőztet a szemével.
  - Mivel valaki még nem tette meg. - vonom meg a vállam.
  Én ezt tényleg kimondtam hangosan? Nekem elment az eszem? Érzem, hogy az arcom menten elönti a pír, bármennyire is szeretném leplezni azt.
  - Felhívás keringőre? - vigyorog rám. - Talán szeretnéd, hogy én tegyem ezt?
  - Én ezt egy szóval sem mondtam. - próbálom nem mutatni, hogy mennyire remeg a hangom.
  - Mondani nem mondtad, csak céloztál rá. - néz a szemembe. - Meglátjuk mit tehetek érted. - mondja lazán, mire én úgy érzem mentem elájulok.
  Ezt most, hogy értette? Kezdem azt hinni, hogy hiba volt ilyen lazának mutatni magam, mert talán még olyan is megtörténik majd, amire még nem vagyok felkészülve.
  - Mi lenne, ha inkább néznénk tovább a kastélyt? - motyogom.
  - Nyugalom, nem akarlak megenni. - nevet fel. - Itt túl sokan vannak, talán majd a szállodába.
  - Talán beszéljünk valami másról? - köszörülöm meg a torkom.
  Nevetve elengedett, majd megfogta a kezem és tovább mesélte a Versailles-i kastély történetét. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ennyire szereti a történelmet, mint ő, hiszen mindent elmondott, amit a vezetők szoktak, talán kicsit még többet is. Nekem talán egy kicsit giccses az egész, de mégis mit akarok? Több mint 200 éves. Akkoriban kicsit más volt a szép, mint most. De ennek ellenére, nagyon örülök, hogy megtekinthettem, hiszen az ember nem mindennap lát ilyen régi, mégis gyönyörű épületet.
  - Honnan tudsz te ennyi mindent? - kérdeztem, miközben ő egy festményt mutatott meg nekem.
  - Szeretem a régiségeket. - vonta meg a vállát. - Kiskoromban, nagyon sokat meséltek nekem róluk így valamennyi megmaradt a fejemben, majd később én is kutakodni kezdtem utánuk.
  - Ezt sosem néztem volna ki belőled. - nézek rá döbbenten.
  - Miért? - néz le rám. - Talán egy ilyen dögös pasi, mint én nem szeretheti a történelmet és a művészetet?
  - Nem. - nevetek fel halkan. - Az ilyen pasik, inkább a lányokat szeretik nem pedig a régiségeket, de nekem sokkal jobban tetszenek az ilyenek, mint te. - mosolygok rá.
  - Akkor ezt bóknak veszem. - indul tovább. - Szeretnél még maradni vagy mehetünk tovább? - kérdezi.
  - Mehetünk. - válaszolom. - Van egy olyan érzésem, hogy még sok mindent szeretnél nekem megmutatni.
  - Jól gondolod. -  indulunk el a kijárat felé.
  Kis idő elteltével, már Párizs másik részén voltunk, ahová mindig is el szerettem volna jutni. A könyvet már olvastam, a filmet is láttam és most végre itt áll előttem életnagyságba is. A Notre Dame, az egyik legszebb gótikus épület, amit valaha láttam. 
  - Hűűű. - nyögtem ki pár perc bámulás után. - Tényleg itt vagyunk? - fordulok Harry-hez, aki nevetését próbálja visszafojtani.
  - Igen, itt állsz Párizs meghatározó szimbóluma előtt, ami majdnem 2 évszázadon keresztül épült. - mosolyog rám.
  - Ez csodaszép. - csodálkozok továbbra is.
  - Ha ennyire tetszik messziről, akkor mit fog szólni, mikor ott állsz majd a kapujában? - kérdezi vigyorogva.
  - Valószínűleg elájulok. - ugratom, de úgy látom ő komolyan vette. - Csak vicceltem, de menjünk közelebb.
  Bólintott, majd elindultunk. Ahogy egyre jobban közeledtünk, egyre nagyobbnak látszott.
  - Szeretnéd, hogy meséljek róla? - kérdezi sétálás közben Harry.
  - Ha szeretnél, én szívesen meghallgatom. - szorítom meg a kezét.
  - 1163-ban kezdték el építeni, ami már jó régen volt, de még mindig csodálatosan néz ki. Ha nem ismernéd a történetét és nem tudnál róla semmit, akkor azt mondanád, hogy most épült, hiszen egyáltalán nem látszik rajta, hogy már majdnem ezer éves, nem igaz? - megrázom a fejem, nem szeretném, hogy megálljon a beszédből. - Sokan azt mondják, hogy ez a gótika legszebb emléke és szerintem is az, hiszen néz csak rá, kőből épül... bele se merek gondolni, hogy mennyire kemény munka lehetett megépíteni. A híres vízköpők, amik még híresebbé tették csak a 19. században kerültek rá, amiket Victor Payent tervezett.
  - Lenyűgöző! - csodálom.
  - Szerintem is, de látnod kell belülről is. - húz a bejárat felé.
  Igaza volt, belülről is csodaszép. Hatalmas oszlopok, amik összekötik az alapot e tetővel. Látszik, hogy nem hiába dolgoztak rajta majdnem kétszáz évet. Amikor beértünk és körülnéztünk, először azt vettem észre, hogy itt több ezren is elférnének...

***

  A nap már lemenőben volt, amikor elértünk az egyik helyre, amiről már annyit hallottam, aminek egyszer mindenképpen fel akartam jutni a tetejére. Szerintem tudjátok, hogy miről beszélek, mi más lehet, mint az Eiffel torony.
  - Szeretnél rá felmenni? - karol át hátulról Harry, majd az állát a vállamra helyezi.
  - Mindenképpen. - suttogom. - De az nem ma lesz, talán holnap. - sóhajtom. - Most inkább csak szeretnék kicsit leülni és csodál, majd enni valamit és bebújni a puha ágyba és kipihenni a mai napot.
  - Egyetértek. - puszilja meg a nyakam.
  Kerestünk egy helyet a közelében, de épp elég távol tőle, hogy lássunk is belőle valamit. Harry ült le először, majd én szerettem volna, csak egy probléma akadt. Harry nem engedte, hogy a padra üljek, ő azt szerette volna, ha az ölébe csücsülök le. Szerintetek volt más választásom, mint megadni neki amit szeretne? Lett volna, de igazából nem nagyon bántam, hogy azt szeretné, hogy az ölébe üljek. Kényelembe helyeztem magam, mire ő azonnal átkarolta a derekam és szorosan tartott az ölében, mintha attól félne, hogy elmenekülök tőle.
  - Nem megyek sehová. - suttogom nevetve.
  - Nem is engedném. - hajol le és csókol meg, lágyan. 
  Ebben a pillanatba, pedig kivilágosodik a torony is, ami csak mégcsodálatosabbá teszi az egészet.
  Itt ülek, Párizsban egy fiúnak az ölében - akit azt hiszem szeretek - miközben a csókunk hatására, 'kivirágzik' minden. Kell ennél több? Nem! Szerintem így most mindenem megvan. Mondjuk lenne még egy két apróság, amit szeretnék, mint például nem életveszélybe lenni, a másik pedig, hogy Harry árulja el nekem, amire kíváncsi vagyok. De remélem erre is hamarosan fény fog derülni.
  - Csodaszép. - nézem mosolyogva a hatalmas toronyt, ami előttünk ücsörög.
  - Te vagy az. - suttogja Harry. - Mindig is az voltál.
  - Tessék? - nézek fel rá.
  Harry csak megrázta fejét, majd tovább bókolt, amint én nagyon is élveztem, hiszen melyik lánynak nem az az álma, hogy egy olyan fiú bókoljon neki, mint Harry? Még maradtunk egy kicsit, élveztük a látványt, de leginkább egymás társaságát, majd elindultunk egy közeli kajálda felé.
  - Jól érezted ma magad? - kérdezi, miután kilépünk az ajtón.
  - Szerintem tudod rá a választ. - bújok hozzá közelebb. 
  - Természetesen tudom, de szeretném tőled is hallani azt. 
  - Csodálatosan éreztem magam ma és veled is. - mosolyogok fel rá.

***

  - Bonsoir, madame! - köszön Harry a recepciósnak, aki felénk biccent, majd tovább folytatja dolgát.
  - Harry? - szólalok meg, mikor becsukódik előttünk az ajtó. 
  - Hmm?
  - Minden rendben van, otthon? Vagyis nem vagyok veszélyben, igaz? - kérdezem halkan.
  - Jen, mellettem biztonságban vagy. - nyugtat. - De minden rendben, szóval nem kell aggódj.
  Már másodperccel később már a lakosztályunkban vagyunk és próbáljuk kiheverni a mai napot. Először én vettem egy gyors zuhanyt, majd Harry. Szerencsére neki sokkal gyorsabban ment, mint nekem így nem aludtam el őt várva.
  - Te még fent vagy? - kérdezte mikor észrevette, hogy még félig nyitva van a szemem.
  - Aha. - ásítom. - Téged vártalak.
  - Talán félsz egyedül elaludni? - kérdezte vigyorogva.
  - Bunkó. - morgom. - Csak kedves akartam lenni, de látom nem kellett volna. - fordulok a másik oldalamra.
  Kis idő elteltével érzem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd lekapcsolják a lámpát. Igazából szeretnék hozzábújni Harry-hez, de most teszem a megsértett szóval nem tehetem. Szerencsére, ő is ezt szeretné, mivel közelebb bújik hozzám, majd átölel és puszit nyom a nyakhajlatomba.
  - Bonne nuit, madame! 

1 megjegyzés: