2014. május 16., péntek

22.rész - Nem hagylak el!

Sziasztok!
Sajnálom a késést, de a suli teljesen lefoglal.
Alig van időm írni. Szerencsére ma nem kellett menni, 
így volt időm írni. A következő rész nem tudom, hogy mikor 
fog jönni, mert nehéz lesz megírni, de amint lesz időm megírom,
ígérem. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat.
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson



  Pánik futott végig a hátamon, amint eljutott az agyamig, amit az előbb közölt velem. Nem akartam elhinni, hogy Fits, akitől rettegtem az elmúlt napokban, eltűnt. Nem akarok arra gondolni, hogy talán utánam jött Párizsba és bármelyik percben megtalálhat. Most már teljesen megértem, hogy az előbb miért volt annyira mérges Harry. Nekem sem tetszett volna, hogyha valaki ilyen hírt közöl velem. A testem remegni kezdett, amint megjelent előttem a rémálmom, ami alig pár napja álmodtam. Annyira élethűnek tűnt, teljesen elhitette velem, hogy Fits tényleg megölte a szüleimet, miközben én végig aludtam. Még most is magam előtt látom azt a képet, sosem fogom tudni elfelejteni. A vért, ami körbevette őket, a konyhát, ahol véres kéznyomok és törött dolgok voltak szanaszét. Rémisztő egy látvány volt, pedig csak álmodtam. Bele sem szeretnék gondolni, hogy ilyen akár meg is történhetne velem a való életben is. Felpattantam az ágyról, majd szorosan magam köré fontam a karjaim és kimentem a szobából a balkonra. 
  A hideg levegőtől mégjobban megijedtem. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire félős, de van egy olyan érzésem, hogy ennek sok köze van ahhoz, hogy tudok egy két dolgot, arról ami velem fog történni. Amber szavai még mindig bennem vannak, amiket három hónapja mondott nekem. De ő sem tudott mindenről, hiszen azzal nem számolt, hogy lesznek, akik majd megakarnak engem védeni, akik majd kockáztatják az életüket miattam. 
  - Hé - szólalt meg valaki a hátam mögül, mire én ugrottam egyet. - Nyugalom Jen, csak én vagyok - ölelt át. Éreztem, hogy az izmai még mindig feszültek, amiből tudtam, hogy még mindig dühös, de miattam megpróbál lenyugodni, mert gondolom érzi, hogy ezzel csak a frászt hozza rám. - Nem kell félned, nem engedem, hogy bármi történjen veled - suttogja a fülembe, én pedig már képtelen vagyok visszatartani a könnyeim. - Nem engedem, hogy ártson neked - tart szorosan a karjai között. 
  Megfordít a karjai között, majd lenéz rám halvány mosollyal a száján. Letörli az egyik könnycseppem, majd magához ölel. Az arcom a mellkasába fúrom és próbálok megnyugodni a közelségétől, de nem megy. A tudat, hogy Fits eltűnt nem hagy megnyugodni.
  - Nyugodj meg. - puszil a hajamba. - Mellettem biztonságban vagy. - sóhajtja. - Gyere menjünk be, különben megfogsz fázni. 
  Aprót bólintottam, majd miután bementünk és ő leült az ágyra, én továbbra is csak az ablakon bámultam kifelé.
  - Gyere ide. - suttogta. - Nem kell most egyedül lenned, én itt vagyok neked. - tette hozzá.
  Lassan fordulok meg, majd indulok el felé. A könnyeim már megálltak, de még bármelyik percben újra előbukkanhatnak. Megálltam előtte, ő pedig megfogta a kezem és az ölébe húzott.
  - Mit akar tőlem, Fits? - kérdeztem elhaló hangon. - Miért pont engem akar?
  - Mert különleges vagy. - morogja. - De csak ennyit mondhatok neked.
  - Harry, tudni akarom, hogy miért vagyok ilyen különleges a számára. Szerintem itt lenne az ideje, hogy megtudjam miért akar mindenki engem magának, hogy miért kell megvéd... - motyogom.
  - Még nem, de ígérem, hogy hamarosan mindent elmagyarázok neked. - válaszolja nyugodtan, de én észreveszem az elfojtott dühét is.



Harry Styles



  Nagyon dühös vagyok Miá-ra és Daniel-re. A francba is, csak egy dolgot kértem tőlük, hogy figyeljék minden lépését Fits-nek. Erre ma azt közlik velem, hogy felmondott és most fogalmuk sincs, hogy hol van, pont az álmom után pár órával. Már kezdem azt hinni, hogy nem véletlenül álmodtam én ma azt, amit. Almomban is elveszítettem Jen-t és ha Fits tényleg eltűnt, akkor nagy valószínűséggel most Párizs felé tart, hogy beteljesítse a legnagyobb félelmem. Pontosan tudja, hogy magamba esélyem sincs ellen. Túl erős hozzám, de ha Jen-ről van szó, az is lehet, hogy egy olyan oldalam fogom neki megmutatni, amit eddig még sosem látott, amit még én magam sem láttam sosem, életem folyamán. Az emberek azt mondják, hogy egy lányért, akit szeretsz olyan dolgokra is képes vagy, amikre általában nem, csakhogy megvédd őt. 
  Tudom és látom is, hogy Jen-re a frászt hoztam rá, miután letettem a telefont, Miá-val. Ezen nem is csodálkozom, hiszen teljesen kiborult, de megvolt rá az okom is. Nem tudom, hogy mi játszódhatott le a fejében miután elárultam neki, hogy Fits eltűnt, de ahogy néztem őt, rájöttem, hogy teljesen bepánikolt. Remegett egész testében. Tudom, hogy most megkéne őt vigasztaljam, de még nem megy. Félek, hogyha most megpróbálnám akkor vele is veszekedni kezdenék és azt nagyon nem szeretném. Először magam kell megnyugtatnom, utána pedig őt.
  Az egyetlen dolog amit utálok, amikor egy lányt sírni látok, főképpen akkor, hogyha az a személy számomra ennyire fontos, mint Jen. Próbáltam megnyugtatni, próbáltam vele elhitetni, hogy mellettem biztonságban van, de nem tudom, hogy mennyire hittem el, ha még én magam sem hiszem el magamnak.
  Utálom, hogy nem mondhatom el neki az igazságot. Bár elmondhatnám, de nem állok még készen rá. Fogalmam sincs, hogyan mondhatnám el neki, hogy ő kicsoda és én ki vagyok, anélkül, hogy a frászt hoznám rá vagy ne hagyna el és menekülne előlem a világ másik végére. Hiszen a való életben nem létezik olyan ember vagy lény, amilyen én és ő is vagyunk. Tudom, hogy neki ezt nagyon nehéz lenne feldolgoznia, amilyen nekem is volt. De azt is tudom, hogyha nem én teszem meg akkor Mia fogja és az ettől sokkal rosszabb lenne, mintha én tenném. 
  Má kábé egy órája tartom a karjaim között őt, mire érzem, hogy teljesen megnyugodott, de még mindig fél, amit teljesen megértek.
  - Megyek felhívom Daniel-t. - suttogom. - Megleszel addig? - kérdem tőle gyengéden.
  - Persze. - motyogja. - Megleszek...
  - Kitalálunk valamit, ígérem. - nézek a szemébe. - Nem hagyom, hogy bármi is történjen veled. - puszilom meg a homlokát, mire ő sóhajt egyet. 
  Az ölemből az ágyra ültetem, majd felállok és kimegyek a nappaliba. Nem szerettem volna, most magára hagyni őt, de muszáj megtudnom, hogy kiderítettek-e már valamit. Miá-val képtelen lennék most beszélni, így inkább Daniel-t hívom fel.
  - Mond, hogy van valami híretek? - sóhajtom, amint felvette.
  - Nézd Harry, találtunk valamit, de nem tudom, hogy ez mennyire jó hír.
  - Csak mond el. - morgom. - Rosszabbat már úgysem tudtok mondani. - teszem hozzá dühösen.
  - Megtaláltuk, még itt van, nem hagyta el a várost, de fogalmunk sincs, hogy mire készül. Mia folyamatosan ott van a házánál, én pedig Jen szüleinek a házánál vagyok. - hadarja. - Úgy néz ki, hogy nem készül semmire sem, de te magad is tudod, hogy milyen. Bármelyik pillanatban, úgy dönthet, hogy utánatok megy.
  - Igen, ezt én magam is tudom. - morgom. - De jobb lenne, ha ott maradna ahol van. Attól tartok, hogy egyedül nem lennék képes őt megvédeni, főképpen úgy nem, hogy nem használhatom az erőm, mivel Jen-nek még mindig nem mondtam semmit sem. - sóhajtom.
  - Harry, tudom, hogy félsz, hogy elveszítheted, de ha nem beszélsz vele és később meg rájön vagy talán Mia mondja el neki, amire már nagyban készül az sokkal rosszabb lesz, mintha te tennéd.
  - Tudom és igazad is van, de nem állok készen őt elengedni. - motyogom.
  - Honnan veszed olyan biztosra, hogy elhagyna? - kérdi. - Lehet, hogy nem így tenne. Oké elismerem, hogy eleinte biztosan megijedne, de idővel bízna benned...
   - Ő sem így tette. - suttogom. - Őt is elveszítettem, azért mert hülye voltam, vele miért lenne máshogyan?
  - Nem tudom, de Jen egyáltalán nem hasonlít rá, ezt te magad is tudod.
  - Tudom, de ha te lennél a helyemben nyugodt szívvel tudnád neki elmondani, hogy mi vagy te és bízni benne, hogy nem menekül el előled a világ másik végére?
  - Nem, én sem bíznék benne, de megtenném, mert tudom, hogy csak így segíthetek rajta... Sok minden van amiről nem tud és egyenlőre nem is kell tudjon, de azt, hogy mi kik vagyunk és, hogy ő kicsoda egy bizonyos mértékig el kell neki mondanod, különben elveszíted.
  - Így is elfogom. - sóhajtom. - Oké, beszélek vele, de csak otthon, itt még nem akarom, hogy elmeneküljön, ott megtudom őt védeni, de itt nem.
  - Rendben, de beszélj vele még Mia előtt.
  - Oké, ha történik valami, azonnal hívj. 
  - Úgy lesz. - teszi le a telefont.
  Talán attól majd kicsit megnyugszik, hogy megtalálták Fits-et. Remélem, hogy így lesz, mivel megszeretném neki mutatni Párizs egyik helyét, ami számomra a legszebb. Sokszor jártam oda ki, mikor itt jártam. Messze van mindentől és csodás a kilátás legfőbbképpen este, mivel már mindjárt 7 óra van és az eső is elállt rá szeretném venni, hogy eljöjjön velem oda.
  - Jen? - nyitok be a szobába. - Beszéltem Daniel-el - ülök le mellé - megtalálták, nem ment sehová a városból, nem jött utánunk.
  Én magam is hallottam ahogy megkönnyebbült, felnézett rám, majd szorosan átölelt.
  - Biztos, hogy minden rendben vagy csak megszeretnél nyugtatni? - kérdezi.
  - Minden rendben, nem hazudnék neked ilyen téren, Jen. - motyogom. - Nézd, kint már elállt az eső. Tudom, hogy ez nem a legjobb pillanat, de szeretnék neked mutatni egy helyet, ahová mindig elmegyek, ha erre járok.
  Láttam rajta, hogy gondolkozik. Nem igazán tudja, hogy mit is válaszoljon, amit megértek hiszen az ő helyében és sem szeretnék most kimenni a házból
   - Biztonságos? - kérdezi, én pedig bólintok. - Akkor elmegyek veled. - néz a szemembe. - Csak adj fél órát, hogy összeszedjem magam. - suttogja.
  - Így is gyönyörű vagy. - puszilom meg. - De kapsz fél órát. - mosolygok rá.


Jennifer Hudson



  Amint meghallottam, hogy Fits nem hagyta el a várost megkönnyebbültem. Igaz még mindig nem éreztem magam biztonságban annyira, hogy kimenjek a négy fal közül, de ha Harry szerint nincs mitől félnem akkor rendben, legyen.
  Gyorsan átöltöztem, majd kisminkeltem magam, hogy elrejtsem a sírás nyomait. Tudom, hogy nem kéne ezzel foglalkoznom, de semmi kedvem azt hallgatni, hogy a hátam mögött az emberek azt kérdezgetik egymástól, hogy vajon mi történhetett szegény lánnyal.. Utálom, mikor sajnálnak. 
  - Kész vagy? - kopogott be Harry a fürdő ajtaján. 
  - Igen, máris megyek. - válaszolom. Még egy utolsó simítást végzek magamon, majd kilépek a szobába. Harry is átöltözött, mosolyogva néz rajtam végig.
  - Gyönyörű vagy. - lép elém, majd lehajol és megcsókol. - Gyere, menjünk. - suttogja.
  Az út hosszú volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy több mint egy órát sétáltunk felfelé, mire végre megérkeztünk a helye, ahová Harry hozni akart. Az egy óra séta megérte, pedig már alig érzem a lábaim, de ezért a kilátásért mindent megért. Gyönyörű. Erről a helyről, egész Párizst látni lehet, mivel sötét van sokkal szebb kivilágítva, mint nappal. Előttünk az Eiffel torony, olyan aprónak látszik, de mégis mesés. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is látni fogok egy ilyen szép helyet, de úgy látszik nagyot tévedtem.
  - Tetszik? - suttogja Harry a fülembe, hátulról átölelve.
  - Gyönyörű. - motyogom. - Hogy találtál erre a helyre?
  - Hosszú keresgéléssel. - mosolyog. - De szerintem megérte. Mikor egyedül szerettem volna lenni, mindig idejöttem, mert megnyugtatónak talált itt mindent. Téged pedig azért hoztalak ide, mert tudtam, hogy tetszeni fog neked.
  - Tetszik is. - ölelem át a nyakát. - Köszönöm. 
  - Nem kell semmit sem megköszönöd, Jen. - mosolyog rám. - Inkább nekem kéne megköszönönnöm, hogy bízol bennem, pedig sok mindent nem tudsz rólam, mégis megbízol bennem. Nem tudom, hogy hány lány lenne erre képes, rajtad kívül, de köszönöm. Sokat jelent nekem, hogy itt lehetek veled és megengeded nekem, hogy melletted legyek, ameddig még lehet.
  - Harry - nézek a szemébe - miért mondod, mindig azt, hogy ameddig lehet? Nem fogok elmenekülni előled, bármitől is félsz ennyire, hogyha megtudom akkor elhagylak, de nem foglak, nem tennék veled ilyet.
  - Ne mondj semmit sem elhamarkodva. - mosolyog rám hamisan.
  Előrébb hajoltam, majd az ajkaim az övére tapasztottam. Ebben a pillanatban erős durranás hallatszódott, majd észrevettem, hogy az égen tűzijáték jelenik meg. Pont jókor. - gondoltam magamban.
  - Nem hagylak el. - motyogom a szájába.
  - Óóó, milyen aranyos. - nevet fel valaki mögülünk.

2 megjegyzés: