2014. június 15., vasárnap

23.rész - Ha nem állítom meg, bármi megtörténhetett volna...

Sziasztok!
Sajnálom a késést! De most itt vagyok és a nyár kezdetével
gyorsabban fogom hozni a részeket. Megígérem!
Remélem nem haragszotok rám nagyon és örültök, hogy
a héten akár több rész is lehet, mint egy.
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is! Remélem a következőkben is
velem tartotok majd.
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson




  Megijedtem, de ahogy észrevettem nem én voltam az egyetlen, ugyanis Harry izmai megfeszültek.
  - Maradj a hátam mögött. - suttogta a fülembe, én pedig engedemeskedtem, amint megfordult. Azt hittem, hogy amint megpillantom a velünk szemben álló férfit, Fits lesz az, de tévedtem. Egy tök idegen pasas állt előttünk, de amint látom Harry számára már kevésbé volt idegen. - Marc? - kérdezte döbbenten.
  - Örülök, hogy felismersz még Styles! - gúnyolódik. - A hölgy pedig nem más, mint Jennifer, igazam van? - néz egyenesen rám.
  - Mit keresel itt, Marc? - hagyja figyelmen kívül a kérdését. - Jennifert, pedig hagyd ki ebből. - morogja.
  - Nyugalom Styles. - néz rá. - Nem harcolni jöttem, még. - teszi hozzá. - Akár le is tehetnéd ezt a védelmező maszkot, mivel ha rajtam múlik, most senkinek sem esik bántódása.
  Láttam, hogy Harry kicsit megkönnyebbül, ahogy én is a kijelentésére, bár az megmaradt, hogy még. Tehát ez azt jelenti, hogyha legközelebb találkozunk bántani fog? Annyira utálom, hogy fogalmam sincs kitől kéne félnem és kitől nem, mert abban biztos vagyok, hogyha az utcán találkoztam volna ezzel a bizonyos Marc-al, biztosan nem hittem volna azt róla, hogy ártani akarna nekem.
  - Most, hogy visszahúztad az agaraidat - vigyorog - elmondom, hogy miért vagyok itt. 
  - Halljuk. - morogja.
  - Egyből tudtam, amint megkaptad azt a parancsot, hogy nem fogod tudni megtenni, szinte biztos voltam benne, hogy ránk hagyod ezt a gyönyörű feladatot. Most viszont azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Nem feledkezett meg rólad. Pontosan tudja, hogy mit tettél és nagyon dühös rád miatta. - egy szót sem értettem abból, amit beszél. - Ez a szépség, aki a hátad mögött feszeng hamarosan az övé lesz, élve vagy halva, attól függ, hogy ér oda.
  - Nem bánthatod! - csattan fel Harry.
  - Nem is fogom, szóval higgadj le. - morogja. - Tudod, hogy különleges és nagy szüksége van rá a terve megvalósításához, szóval jobban tennéd ha elvinnéd neki te magad és akkor lehetséges, hogy nem öl meg téged.
  - Nincs az az Isten! - kiáltja. - Nincs! Sosem fogom neki elvinni, előbb halok meg, amit lássuk be nem egyszerű megtenni, minthogy saját kezemmel vigyem el neki!
  - Gondoltam, hogy ilyen önfejű vagy. Sosem voltál hajlandó azt tenni, amit kéne. - forgatja a szemét. - De beszélnem kell veled és nem itt. Mit szólnál, ha elmennénk egy helyre inni néhány kört, közben pedig elmondanék neked egy két dolgot, amit jó volna tudnod?
  - Ha valamit mondani akarsz akkor mond itt! - jelenti ki Harry, mire én megérintem a kezét. - Nem lesz semmi baj. - suttogja. - Nem megyek veled, hiszen ki tudja mi a célod.
  - Nincs nálam semmi sem, nem ártok nektek, ha most velem jöttök, de ha nem akkor kényszeríteni foglak és annak a kis barna szépséged issza meg a levét majd. - fonja össze a karjait a mellkasa előtt. - Pontosan tudod Styles, hogy nem vagyok egy türelmes típus szóval ketyeg az óra.
  Harry morogva, de belement, gondolom azért, hogy nekem ne essen bajom. Felém fordult, majd megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, figyelmen kívül hagytam Marc nevetését és hittem neki. Összekulcsolta az ujjainkat, majd szorosan magához húzott és elindultunk. Marc ment elől, mi pedig követtük. Próbáltam nyugodtnak tűnni, de a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Féltem, de hát ki nem félt volna? Fogalmam sincs semmiről sem és ahogy elnézem Harry-t nem lesz könnyű rávenni, hogy bármit is elmondjon nekem, pedig pontosan tudja, hogy jobb lenne, ha tudnék róla. A szállodánkhoz közel lévő bárba vezet be minket Marc, majd helyet foglalunk egy kisebb bokszban, ahol távol vagyunk mindenkitől. Én Harry mellé ülök, aki szorosan maga mellett tart, Marc pedig velünk szemben ül le. 
  - Mondtál már valamit a kis barátnődnek? - kérdezi.
  - Nem! - sziszegi. - És jobban tennéd, ha te sem mondanál neki.
  - Rendben. - bólint. - A köröktől valószínűleg, úgysem emlékezne rá, mert csak akkor vagyok hajlandó beszélni, ha már ivott. - Harry megfeszül ismét mellettem, mire Marc folytatja. - Nem leitatni akarom, de látszik rajta, hogy mindjárt rosszul lesz, a pia csak segít neki ellazulni. - vonja meg a vállát.
  - Nem akarom, hogy igyon, Marc! - morogja Harry.
  - De én szeretném. - suttogom, mire Marc vigyorogni kezd, majd feláll és elmegy egy üveg Wiskeyért, minket pedig kettesben hagy. - Mit akar tőlem? - kérdem halkan.
  - Nem tudom, de nem hagyom, hogy bántson. Ígérem. - fogja a kezei közé az arcom. - Nem hagyom, hogy bántson. - néz mélyen a szemembe. - Nyugodj meg. - majd lassan az enyémre teszi az ajkát.
  Fogalmam sincs, hogy mennyit ittam, arra sem igazán figyeltem, hogy mit beszélnek mivel a fejem teljesen máshol járt. Látszik, hogy nem vagyok hozzászokva a piához, hiszen annyira sokat nem ittam, hogy ilyen hamar kiüssem magam...
  Alig öt perce sétálgatunk az utcán, kettesben Harryvel. Szorosan hozzá vagyok bújva. Érzem, hogy feszült és talán kicsit még ideges is, de azt már nem tudom eldönteni, hogy a közelségem zavarja ennyire vagy Marc?! Vagy talán mindkettő, mert mikor az ajkam a nyakához ér és csókolgatni kezdem, erősödik a szorítása a derekamon, meg persze ehhez még morgás is társul.
  - Oké. - morogja, majd maga felé fordít és erősen nyomja az ajkait az enyémre. - Nem bírom tovább! - suttogja a számba.
  A hátam a falhoz csapódik, mire kicsit felszisszenek, de nem törődöm vele, mivel Harry teljesen elvonja róla a figyelmem. Vadul csókol, én pedig gondolkozás nélkül engedélyt adok neki mindenre, amit csak tenni akar. Hírtelen a combom alá tette a kezét és megemelt, aminek következtébe én a dereka köré fontam a lábaim és szorosan hozzásimultam. Tudom, ha így folytatom akkor képtelen leszek leállni, de itt az a kérdés, hogy le akarok egyáltalán állni? Hiszen a múltnap már majdnem ott voltunk és nem igazán éreztem azt, hogy le akarom, hogy álljon. Most pedig a pia hatására sokkal bátrabb lettem, így biztosan nem állítom le.
  - Szükségem van rád. - morogja a nyakamba.
  - Itt vagyok, nem megyek sehová sem. - zihálom. - Ó, Istenem. - nyögök fel, mikor megtalálja az érzékeny pontot a fülem mögött.
  - Megőrjítesz. Ha most nem állítasz le, akkor hamarosan már késő lesz. - közli velem, mire én csak még szorosabban bújok hozzá, remélhetőleg megérti a válaszom. - Biztos vagy benne? - kérdi mély hangon.
  - Semmiben sem voltam ilyen biztos. - suttogom, de eltolom a fejét magamtól, hogy a szemébe nézhessek. - De nem a nyílt utcán, ahol bárki láthat minket, hanem a szobánkban.
  - Igazad van. - ereszt le a földre, majd megmarkolja a kezem és már el is indulunk. - Csak nem vagyok benne biztos, hogy kibírom odáig, ha így nézel rám és ilyen gyorsan ver a szíved. - húz maga után.
  A liftben már éreztem a köztünk lévő szikrákat, de ezzel nem csak én voltam így mivel Harry is szaporán vette a levegőt. Amint meghallottuk a kattanást, már kotorászni is kezdte a kulcsunkat. Amint beértünk a szobánkba, elfordította a zárt és az ajtónak nyomott.
  A levegő egyre forróbb lett, arra sem emlékszem, hogy a fenébe jutottunk el a hálóig, de amikor megéreztem magam alatt a puhaságot tudtam, hogy az ágyon fekszem. Harry levette magáról a felsőjét és fölém magasodott. A kezei le-fel siklottak a combomon, miközben ajkával a nyakam kényeztette.
  - Még leállíthatsz. - suttogja. - Csak ki kell mondanod azt a szót és én meg is álltam.
  A pia egyre jobban megy kifelé belőlem és kezdek normálisan gondolkozni, ami kicsit megrémiszt, mivel elég érdekes helyzetbe kerültem Harry-vel. Az agyam kisebb része azt suttogja, hogy állítsam le, mivel még kora lenne és sok mindent nem árul el nekem, amivel később még nagyon megbánhatom ezt a tettem. De az agyam nagyobbik része azt sugallja, hogy ne állítsam le, hogy élvezzem, amíg lehet. Mit számít a titok, ha most ennyire boldog vagyok vele?
  - Várj. - szólok meg, mire sóhajtva elhúzódik tőlem. - Nem megállítalak Harry, csak egy percet. - suttogom. - Nagyon szeretném ezt te is tudod, de félek...
   - Nem kell félned, vigyázni fogok rád. - néz a szemembe. - De semmire sem foglak rábeszélni, ha te magad nem akarod, hogy megtörténjen.
  - De hiszen én szeretném... - motyogom. - A francba is, nem érdekel. - csókolom meg, mire ő ismét az ágynak nyom és ott folytatja, ahol abbahagyta.
  Végighúzom a körmeim a hátán, mire morgás tőr fel belőle. A kezei megtalálták a pólóm szélét és lassan felfelé kezdték húzni azt. Harry megszakította a csókunkat, majd áthúzta a fejemen a pólóm és eldobta a szoba egyik felébe. A szívem egyre hevesebben vert ugyanis már csak a melltartóm takarta el a mellkasomat. Sosem kerültem még ennyire közel egy fiúhoz sem és nem is gondoltam volna, hogy az a valaki pont Harry lesz. Nedves csókokat hagyott a kulccsontomon, majd így haladt lefelé. A kezeimmel a lepedőbe markoltam, majd felnyögtem, mikor megéreztem, hogy kikapcsolja a melltartóm és lassan megszabadít tőle. Az érintésére összerezzentem. Nem azért mert durva lett volna, csak mert fura volt.
  Miután már nem maradt olyan része a mellkasomnak, amit nem csókolt volna végig, megéreztem a kezét, miközben a nadrágom gombjával babrál, na itt tört rám a pánik. Még túl fiatalnak éreztem magam ehhez az egészhez. Lehet, hogy nem így van és eddig úgy éreztem, hogy képes vagyok megtenni, de itt már nem érzem azt.
  - Állj! - kapom el a kezét, mikor már a cipzáromat akarja lehúzni. - Kérlek, állj... -suttogom elhalló hangon.
  Eltávolodik tőlem, majd a szemembe néz. Látom a csalódotságott az arcán, de valamiért elégedetséget is, talán ez azért van mert sikerült kimondanom, hogy állj. Bólint, majd legördül rólam, és a hátára fekszik mellettem.
  Tudom, hogy ezzel megbántottam, de tudom, hogy megérti ezt. Bízom benne, hogy így lesz.
  - Sajnálom. - szólalok meg pár perc múlva. - Én...
  - Megértem, hogy megijedtél. - vág a szavamba. - Nem kell magad rosszul érezned, amiért leállítottál.
  - De...
  - Nem haragszom rád. - érinti meg a kezem, mire melegség járja át a testemet.
  Felvettem egy pólót, amiben aludni szoktam, majd visszamásztam mellé. Hiába mondja azt, hogy őt nem zavarja, de érzem, hogy nem így van. Félve megérintem a mellkasát, mire felsóhajt. El akarom onnan húzni a kezem, de megfogja és visszahelyezi ezzel engem pedig magára borít.
  - Sajnálom, hogy gyors voltam. - motyogja, mire nekem elakad a lélegzetem. - Nem kellett volna idáig sem elmennünk.
  - T-tessék? - dadogom.
  - Semmi, csak azt akarom, hogy tud bármikor megállíthatsz, ha valami nem úgy történik ahogy te szeretnéd. Nem kell belemenned olyanba, amibe te nem akarnál. - karolja át a derekam.
  - Nem tennél velem olyat, amivel árthatnál nekem. - nézek fel rá.
  - Igazad van, nem tennék. - sóhajtja, de nem tudom, hogy miért érzem azt, hogy ez nem volt őszinte válasz.  Aludjunk. Már csak egy nap maradt nekünk Párizsból.
  Fogalmam sincs, hogy ezek után, hogy fogok tudni elaludni...

1 megjegyzés:

  1. Szia :D
    Tegnap találtam rá a blogodra és meg kell hogy mondjam egyszerűen fantasztikus ahogy írsz!! Komolyan mondom imádom!! :33
    Nagyon megfogott ez a történet és már kíváncsi vagyok arra a nagy titokra amit Harry őriz. Remélem hogy hamarosan fény derül mindenre :DD
    Izgatottam várom a következő fejezetet!!!
    xoxoxoxo :3

    VálaszTörlés