2015. június 21., vasárnap

35.rész - A végső harc!


Jennifer Hudson


  A mosoly levakarhatatlan az arcomról. Boldognak érzem magam. Ebben a pillanatban nem érdekel, hogy bármi történhet velem, akár a szeretteimmel a harcban, mert ebben a pillanatban csak az számít, hogy Harry itt van mellettem és szorosan a karjaiba zár. Bele sem akarok gondolni, hogy mit hagyhattam volna ki, ha eltávolodom tőle, ha nem birkózom meg a ténnyel, hogy micsoda ő. Láttam rajta, hogy visszafogta magát és próbált gyengéd lenni, ami valljuk be sikerült is neki. 
  - Minek örülsz ennyire? - puszil a hajamba.
  - Úgy kérded, mintha magadtól nem tudnád - kuncogok fel. - Annak örülök, hogy itt vagy mellettem és végtelenül szerethetlek.
  - El sem tudod hinni, hogy mennyire boldoggá tesz, hogy ezt hallhatom tőled. Tudod, amikor elmondtam neked az igazságot azt hittem, hogy végleg elveszítettelek, most mégis itt tartalak a karjaimban.
  - Képtelen lennék sokáig távol maradni tőled, a fejembe evődtél és onnan képtelenség kiszakítani, aki megpróbálná azt pedig gondolkozás nélkül fojtanám meg. Senkinek sem engedhetem, hogy elvegyen tőlem. 
  - Én sem - suttogja. - Kérlek ígérd meg nekem, hogy nem lesz semmi bajod, hogy vigyázni fogsz magadra és legyőzöd őt, anélkül, hogy neked bajod essen. 
  - Ezt nem ígérhetem meg neked, de azt igen, hogy mindent beleadok majd és vigyázok magamra.
  Semmit sem válaszolt, csak hangosan beszívta a levegőt. Tudom, hogy nem ezt várta, de olyat nem ígérhetek meg senkinek sem, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. Azt viszont igen, hogy mindent megpróbálok, hogy győztesen kerüljek ki a harcból. Szorosabban bújok hozzá, majd hunyom be szemeim. Minden egyes este úgy fekszem le, hogy lehetséges holnap harcolnom kell. Eddig nem következett be, most mégis úgy érzem, hogy valami közeleg. Nem hiába tettem olyan dolgot pár órája, amire még nem biztos, hogy teljesen fel voltam készülve. De nem bántam meg és nem is fogom. Tudnom kellett, hogy milyen érzés lehet, még akkor is, ha lehet még lesz rá alkalmam. Viszont ott van az a lehet, ami elbizonytalanit, de ezzel nem kell foglalkoznom. 
  Pár órával később arra ébredek, hogy Harry megmozdul alattam. Egy ásítás hagyja el az ajkam, majd nyitom fel szemeim. Aggódó pillantást vetek Harryre, mivel ő sosem szokott ilyen korán felkelni. Ha ezt teszi, olyankor valami probléma történt.
  - Mi a baj? - kérdem álmosan.
  - Történt valami - pillant rám. - Lentről gyors szívveréseket hallok és ideges suttogásokat. 
  - Akkor menjünk és nézzük meg, miről lehet szó - ülök fel, majd dobom le magamról a takarót. - Nem akarok az utolsó pillanatban rájönni, hogy valaki közeleg én pedig semmit sem tudtam erről.
  - Igazad van - áll fel, majd fogja meg a kezem. - Nézzük meg mi történt - húz az ajtó felé. 
  A lépcsőhöz érve én is meghallom a fel-alá járkálásokat és ideges suttogásokat. Egyből tudom, hogy mivel fognak fogadni. Gondolhattam volna, hogy a tegnapi rossz megérzés nem hiábavaló volt, valami készült és most szépen ide is ért. Mind a nappaliban vannak, miközben Daniel és Liam dühösen járkál.
  - Na végre, hogy megjöttetek - csattan fel Mia. - Csak, hogy tudjátok...
  - Itt van - szólalok meg mielőtt befejezhetné, amiért egy dühös pillantást vet rám. Harry keze erősebben szorítja az enyém, amiből egyből rájövök, hogy zaklatott. - Mennyi időnk van még?
  - Ha jól számoltuk, akkor csak egy max két óránk lehet, míg megtalálnak - sóhajt fel Daniel. 
  - Ez nem is lenne olyan nagy baj, ha már teljesen készen állnánk a harca - teszi hozzá idegesen Louis. - De még  mindig nem vagy teljesen felkészülve - néz rám. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy esélytelenek vagyunk, de még gyakorolnod kéne.
  - Ha az ösztöneire hallgat, akkor menni fog neki. Ha valamitől rettegsz, akkor képes vagy olyat kihozni magadból, hogy te magad is meglepődsz rajta - vágja rá Mia.
  - Mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön - suttogom. - Tudom, hogy nem bíztok bennem, mármint nem mindenki, de képes vagyok rá, nem fogok veszíteni, nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek.
  - A francba is! - túr a hajába Mia. - Ne arra koncentrálj, hanem ösztönből cselekedj, mert csak úgy győzhetsz. Ne azt nézd, hogy mit kéne tenned, hanem, hogy abban a pillanatban mit szeretnél tenni. Ne törődj semmivel, csak cselekedj.
  - Igaza van - fordul felém Harry. - Nem kell semmivel sem törődnöd, csak cselekedj. Ne figyelj semmire, csak csináld, amit csinálnod kell.

***

  Fel-alá járkálok a szobában. A többiek kimentek, hogy körbevegyék a házat, bár biztos vagyok benne, hogy ez nem akadályozza meg, hogy Derek bejöjjön. Meg fog találni és meg akar majd ölni, de én gyorsabb leszek, tudom, hogy így lesz. Nem győzhet, azt nem fogom neki megengedni. Az sem érdekel, hogy én még nem állok rá készen és ő sokkal idősebb és esősebb nálam, de nem tudja azt, amit én igen. Ez pedig számomra előnyt jelent.
  Minden rendben lesz. - lép mögém Harry, majd ölel magához. Ő az egyetlen, aki velem marad a szobában, pedig rá is szükség lett volna, de nem akart magamra hagyni. Itt leszek veled és amiben csak tudok segítek. 
  Nem így képzeltem ezt az egészet. - pillantok fel rá. Azt hittem lesz elég időm felkészülni és erős leszek, mire a harcra kerül a sor, de nem vagyok az... és ezt Louis is megmondta. Mi van, ha...
  Be se fejezd a mondatod - néz rám dühösen. Sosem engedném, hogy bármi megtörténjen. Nem engedem, hogy bajod essen, de abban is biztos vagyok, hogy képes leszel őt legyőzni, csak ne izgulj. Mos pedig gyere ide hozzám.
  A karjaiba vetem magam, miközben ajkam az övére nyomom. A szívesem gyorsan ver, zihálok mégsem érdekel. Nem fogok elszakadni tőle, mikor az is lehet ez az utolsó csókunk, bár erre gondolni sem akarok. Sokkal inkább bízom abban, hogy még rengeteg lesz, hogy a mai este után boldogan feküdhetünk le úgy, hogy már senkinek sincs az élete veszélyben.
  - Minden rendben lesz - suttogja homlokát az enyémnek döntve. - Szeretlek, ezt ne feledd! - néz a szemeimbe
  - Ó, milyen édesek is vagytok ti - nevet fel valaki mögülünk, mire mindketten megdermedünk. - Harry hát újra találkozunk - biccent felé egy vállig érő, fekete hajú srác, aki gondolom nem más, mint Derek.
  - Derek - morogja a mellettem álló göndör. - Én már kevésbé...
  - Miért vagy ilyen udvariatlan? Kedves voltam veled - dönti oldalra fejét. - Már rég megölhettelek volna, ahogy az összes semmirekellőt, akik téged védnek, mégsem tettem. Nem kellett volna olyan nagy erőfeszítést tegyek, ahhoz, hogy megtaláljalak, szóval köszönd a barátnődnek, hogy még életben vagy. Ha ő nem lenne, akkor már te sem lennél. De rájöttem, hogy nekem kifejlődve van rá szükségem és azt csak te és a semmirekellő barátaid tudják nekem elintézni.
  - Amíg én élek ő nem lesz a tied, ezt jobb ha most megjegyzed! - csattan fel Harry. - Előbb halnék meg érte, minthogy engedjem, hogy elrabold.
  - Nem fogok én sehová sem menni! - jelenti ki. - Csak téged küldlek vissza a pokolba, a celládba, amit megérdemelsz - nézek rá, mire gúnyos mosolyra húzza ajkát.
  - Angyalom, nem gondolod, hogy kicsit előre gondolkodsz? - vonja fel a szemöldökét. - Azt hiszed, hogy képes vagy engem legyőzni? Hát tudod, nagy tévedésben élsz. Képtelen vagy legyőzni, nincs a világon senki, akinek sikerülhet. Szóval azzal, hogy megpróbálsz bárhová is száműzni, csak előre szólok, hogy magadban teszel kárt.
  - Azt majd meglátjuk - morgom. - Nem ismersz eléggé, hogy ezt mond.
  Csak óvatosan - szólal meg Harry. Lehet, hogy mindenről tud, szóval óvatosnak kell lenned. Ígérd meg nekem, hogy semmi hülyeséget nem teszel, nem veszíthetlek el - hangja lágy és szomorú. Tudom, hogy mit okoznék neki, ha elveszítene. Én is érzem, pedig még itt vagyok. Az elmúlt időben annyira közel kerültem hozzá, hogy már el sem tudom képzelni az életem nélküle.
  Nem fogsz elveszíteni. Meglátod, hogy minden rendben lesz - bíztatom, bár már abban sem vagyok biztos, hogy őt, hiszen én is nehezen hiszem el, hogy minden rendben lesz. De nem akarok arra gondolni, hogy lehet nem élem meg a következő napkeltét. Csak okosnak kell lennem és minden rendben lesz. Vagyis remélem. Szeretlek.
  Ez az utolsó szavam hozzá, mielőtt támadnék. Tudom, hogy ki fog térni előle, de azt kell higgye, hogy többre nem vagyok képes és tudom, hogy el is fogom érni, hogy ezt gondolja. Szinte érzetem, hogy ez lesz. Ő kitér az én támadásaim elől, de nekem nem mindegyik elől fog sikerülni, Harry pedig lekötik a harcosai. Erős ütés éri a mellkasom, egy pillanatra még levegőt sem kapok. A hátam a kanapénak csapódik, a fejemben hallom Harry kiáltását, de időm sincs rá válaszolni, mert újabb támadás ér, de sikerül átteleportálnom magam, egyenesen Derek háta mögé és beleszúrnom egy két, de mit sem érek vele, hiszen ez nála semmit sem használ.
  - Gyenge - nevet fel, ahogy felém fordul. - Azt hittem ennél erősebb vagy.
  - Csak ne becsülj alá - vágom hozzá, kis fájdalommal a hangomban.
  Tekintetem lassan Harryre kapom, mire eláll a lélegzetem. Hárman támadják és egyiküket nem veszi észre, a hátánál áll és éppen egy rudat próbál a hátába szúr.
  - NEM! - kiáltom el magam, arra öszpontosítva, hogy megállítsam. Nem engedhetem, hogy meghaljon. Ha én túlélem, akkor neki is túl kell élnie. Nem merem kinyitni a szemeim, félek, ha megteszem, akkor olyan látvány fogad majd, ami összetör.
  - Ezt, hogy csináltad? - hallok egy döbbent hangot, ami Derekhez tartozik. - Nem lehet ilyen hatalmas erő a kezedben - rázza meg a fejét.
  Szemeim azonnal kipattannak és megtalálják Harryt, aki döbbenten nézi a hátánál álló dermedt harcost, majd rám emeli tekintetét. Köszönöm! - erőltet halvány mosolyt magára. A szobában mindenki dermedt hármunkon kívül. Harry pedig ezt kihasználva, mindegyiküket lefejezi, mivel őket csak így lehet megölni. Nem szeretném végignézni, de képtelen vagyok levenni róla a szemem. Tényleg sikerült volna megállítanom az időt, számukra?
  - Már csak hárman maradtunk - lép mellém Harry. - Ketten egy ellen.
  - Még mindig nem vagytok elég erősek, hogy sikerüljön legyőznötök. Lehet, hogy nagyobb az erőd - néz rám - mint gondoltam, de annyira nem, hogy sikerüljön.
  Egyik percben még a lábamon állok a másikban, már keményen csapódok a padlóhoz. Éles fájdalom hasít a karomba, ahogy a kezemre esek. Érzem, hogy rossz irányba halad a csata, így muszáj összeszednem magam, ha nem akarok mindenkit cserbenhagyni.


Harry Styles


  Nem! Meg kell őt védenem. Nem engedhetem, hogy valami baja essen. Nem engedhetem őt meghalni! Ha ő meghal, akkor én az elvesztésébe halok majd bele. Erősnek kell lennem és mindent megtennem, hogy sikerüljön a harc. Győzni fogunk! Annyira nagy bennem a gyűlölet Derek felé, hogy nem hagyhatom, hogy ez másképp legyen. Én leszek, aki a végén nevetni fog nem pedig ő. Jen-nek sem lesz semmi baja, ahogy a többieknek sem! 
  Ahogy a földön fekvő lányra kapom a tekintetem, majd szétvet az ideg. Fájdalmat okozott neki, pedig itt vagyok, miért nem engem támad, hiszen én árultam el, de egyáltalán nem bánom, nagyon örülök, hogy megtettem.
  Képes vagyok őt megsebesíteni, de annyira erős nem vagyok, hogy meg is tudjam ölni, arra Jennek kell öszpontosítania, ha képes rá. Hallom, ahogy a szíve dübörög a mellkasába, ahogy a fájdalmas kin átöleli. Próbálom kizárni, de nem megy, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a lány, akit teljes szívemből szeretek szenved.
  - Most halott vagy! - kap felém Derek, majd nyomja a mellkasomra tenyerét, mire olyan fájdalmat érzek mint még soha. Tudom mit tesz és azt is, ha valaki nem állítja meg, akkor nekem végem. Jen fel kell kelned! Szükségem van rád - sziszegem fájdalmasan. Szükségem van rád! - Nem fog tudni rajtad már senki sem segíteni. Most végre megkapom, amit már oly rég akartam.
  - Nem fogsz megkapni semmit! - nyögi fájdalmasan Jen. - Semmi! -  szemei csillognak, a talpa lassan elhagyja a földet és a levegőbe emelkedik. Hát mégis beteljesül. Ez kellett ahhoz, hogy az ereje teljes legyen. Az kellett, hogy én a halál peremén táncoljak és ő kiteljesül. Lassan fehér fény borítja be a testét, olyan vakító fény, hogy még rá sem lehet nézni. Érzem, hogy Derek elenged, én pedig fájdalmasan esem a földre, miközben próbálom meggyógyítani magam, csak az a baj, hogy ezt nem tudom, ennek idő kell. Derek dermedten áll és nézi az emelkedő lányt. Tudja, hogy itt a vég, mert ez pontosan az út a pokol ketrecébe. 
  - Ez nem lehet... - suttogja. - Nem hiszem el...
  A hófehér fény ellepi az egész szobát, aminek következtében muszáj becsuknom a szemem. Hallom a fájdalmas kiáltást, ami elhagyja az ajkát, majd egy hangos puffanást. Azonnal felnyitom pilláim, majd meglátom, amint a földön fekszik, reszketve. Derek dermedten fekszik a földön, miközben egyre jobban halványodik, ami annyit jelent, hogy sikerült. Legyőztük őt. Sietve állok fel, mit sem törődve a fájdalommal, majd sietek Jenhez.
  - Jen? - veszem a karjaimba. - Ébredj fel! - könyörgöm. - Kérlek, nem hagyhatsz itt - szorítom magamhoz.
  - Mi történt? - rontanak be a többiek. - Ugye nem? - kérdezi halkan Louis.
  - Nem tudom - rázom a fejem. - Kérlek csináljatok valamit vele. Kérlek... - könyörgöm, ahogy egy könnycsepp elhagyja a szemem. - Nem veszíthetem el.
  - Gyere hozd a kanapéra és megnézzük, hogy mit tehetünk érte - szólal meg halkan Liam. Azonnal a karjaimba kapom, majd lefektettem, ahogy kérte.
  Mellé guggolok és a kezét szorongatom, miközben próbálok üzenetet küldeni neki, hogy mennyire szeretem, hogy nem hagyhat itt, de még csak a pillája sem mozdul meg. Liam mindent megtesz, de valamiért úgy érzem, hogy késő. Feláldozta magát, azért, hogy én élhessek, hogy mi élhessünk. 
  - Kérlek ne hagyj itt - csókolok a tenyerébe. - Kérlek...
  - Nyugodj meg - teszi a vállamra a kezét Daniel. - Nem veszítetted el, nagyon gyenge de túléli. Túl kell élnie.
  - Danielnek igaza van, nem halott csak gyenge - sóhajt fel Liam is. - Ki kell magát pihennie és akkor minden rendben lesz.
  Tudom, hogy ő sem hiszi el teljesen, hallom a hangjában, de nekem hinnem kell benne. Hinnem kell, hogy minden rendben lesz vele, hinnem kell, hogy meggyógyul és újra elmondhatom neki, hogy mennyire fontos nekem, hogy mennyire szeretem. Fel kell épülnie, hogy az élete végéig velem lehessen, hogy boldoggá tegyük egymást. Így kell lennie!


Sziasztok! Remélem tetszett! Tudom, hogy ez hírtelen történik, de már csak egyetlen rész van hátra, ami nem más, mint az epilógus. Ennek a blogomnak is eljött a vége, de azért remélem nem haragszotok nagyon rám. Bízom benne, hogy megértitek és az epilógusnál sokan kifejtitek majd a véleményeiteket, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk!

2 megjegyzés:

  1. Drága Evelyne!
    Ma találtam erre a csodára. Igen csodára. Imádom egysztűen imádom. Nem tudok többet kinyögni csak azt hogy imádom mert nagyi megszerettem alig egy nap alatt. Nem akarom hogy vége legyen de Mindennek vége egyszer? Nem de?
    Annyira a szívembe lopta magát Jen és Harry története. Qlig olvastam pár ilyen témájú blogot de ezzel megkedveltem nagyon is. Kérlek ígérd meg nekem hogy Jen nem hal meg én boldog véget akarok. Nem akarom hogy vége legyen túlságosan is megszerette. Imádlak te nő baromi jól írsz majdnem minden blogosat olvastam és mindért oda vagyok.
    Hatalmas nagy gratuláció te írónő mert te az vagy. Várom a kvit te drága.
    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon köszönöm kedves szavaid! Örülök, hogy elnyerte a tetszésed és megkedvelted a történetet. Igen egyszer mindennek vége van. A végét hamarosan meglátod :D Mert ma már ki is kerül!
      Puszi Evelyne!

      Törlés